Utolsó kommentek

Címkék

Crysis – a képregény

2012.03.16. 12:47 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: könyv képregény crysis

A Crysis a Crytek nevű játékfejlesztő cég által készített, kiváló grafikával megáldott, méltán népszerű FPS játék, amelyben amerikai katonák küzdenek egy távoli szigeten az észak-koreaiak és a váratlanul megjelenő idegen lények ellen. A játék egyik fő érdekessége a kommandósok által viselt nanoruha, amely emberfeletti képességekkel (erő, páncélzat, gyorsaság és láthatatlanság) ruházza fel a főszereplőt és társait. Az első rész még 2007-ben jelent meg, amit további két folytatás követett, a Crysis Warhead és a Crysis 2. Azóta rengetegen játszottak a sorozattal, többek között én is végigvittem az előbb említett három részt.

crysis1.jpg

Népszerűségének köszönhetően a Crysis sem kerülte el más, hasonlóan ismert játékvilágok (pl. a Warcraft, Starcraft, Mass Effect stb.) sorsát, és a programokon túl további kiegészítők láttak napvilágot, mint például a Crysis 2 történetét elmesélő könyv és néhány képregény. Jelen írásban egy olyan angol nyelvű képregényt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amely a Crysis világában játszódik.

A Richard K.Morgan és Peter Bergting nevével jegyzett képregény eredetileg több részben jelent meg, ám nemrég kiadtak egy egy kötetbe összegyűjtött verziót is, amelyet néhány hete szereztem be az Amazonon keresztül.

crysis2.jpg
A történet főszereplői a programból már ismerősek lehetnek: a központi alak Próféta, vagy más néven Barnes őrnagy; őt a Raptor team két túlélő tagja, Nomád és Psycho kíséri, és a szigeten kutató régésznő, Helena Rosenthal is a csapattal tart. A történet elsősorban a Crysishoz kapcsolódik, ám több helyen találhatunk utalásokat a Crysis 2 eseményeire is.

A történet a szigeten lezajlott események idejében játszódik, és olyan új információkat tudhatunk meg a szereplőkről, amelyek a játékból kimaradtak. Nem akarom lelőni a poénokat, de azért néhány érdekességet megemlítenék: többek között megtudhatjuk, hogy Próféta hogyan dobta le az ékszíjat egy bevetés során, majd ezt követően ismerkedett meg (a második részben központi szerepet játszó) Jacob Hargreave-vel és Nathan Gould-dal, tanúi lehetünk egy térugrásnak, és azt is elmeséli az őrnagy, hogy hogyan végezte be földi pályafutását a Raptor teamben szolgáló Jester. A történet persze nem lehet részleteiben olyan szinten kidolgozott, mintha mondjuk egy könyvet olvasnánk, ám mégis plusz élményt jelenthet a játék rajongói számára.

A képregény képi világra sem lehet panasz: a színes rajzok jól illenek a Crysis világának stílusához. A képek nekem – annak ellenére, hogy nem vagyok egy fanatikus comics-rajongó – nagyon tetszettek, és külön örültem annak, hogy nem egy bociszemű, hanem egy meglehetősen agresszív Barnes őrnagy nézett le rám a lapokról.

crysis3.jpg
Összességében a Crysis képregény egy nagyon jó kiegészítő kiadvány a játékprogramokhoz, és ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó képregényeket, otthon érzi magát a Crysis világában, és szeretne további infókat megtudni Prófétáról és a Raptor team-ről.

Elindult a Fantasybooks.hu oldal!

2012.03.01. 17:15 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: könyv

A mai napon elindult a Lidércfény Online Kulturális Magazin társoldala, a Fantasybooks.hu!

http://www.fantasybooks.hu

Az oldallal az a célunk, hogy a magyar közönség részére híreket, ajánlókat és ismertetőket tegyünk közzé elsősorban a fantasy, horror és sci-fi témákban megjelenő könyvekkel és képregényekkel kapcsolatban. A terv már régen megfogalmazódott a Lidércfény szerkesztőinek fejében, de csak most értünk el abba a fázisba, hogy kézzelfogható formát öltsön az oldal. Egy WordPress motorral és egy ingyenes WordPress theme-mel a mai napon összeállítottunk egy remélhetőleg jól használható honlapot, melyen első lépésben a másutt is olvasható ajánlóinkat tesszük közzé.

Mennyiben kapcsolódik ez a honlap a játékfejlesztéshez? Az oldalon gyakran olyan könyvekről is olvashatunk majd, amelyek népszerű számítógépes játékok világához kapcsolódnak.

Természetesen nem akarjuk teljesen zárt körűvé tenni az oldalt. Ha valaki elég tehetséget és elszántságot érez ahhoz, hogy a témába tartozó ajánlókat írjon részünkre, és szeretne bekerülni szerzőink közé, akkor regisztráljon az oldalon, majd vegye fel velünk a kapcsolatot a kapitany@fantasybooks.hu e-mailen, hogy el tudjuk végezni a további egyeztetéseket (ami annyit jelent, hogy az oldal adminja szerzői jogokat állít be a jelentkező részére).

Még egy kérés: ha tetszik az oldal, akkor kérjük, hogy terjesszétek mindenfelé a hírét :-)

Java 4K 2012 Contest

2012.02.21. 11:36 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: java verseny applet

A mai napon találtam rá egy érdekes játékoldalra, amelyen böngészős Java programok találhatók. Az oldal mottója szerint Minimum Games, Maximum Fun, illetve On this site you will find games that are maximum of 4KB in size, written in Java. Have fun playing them!.

Az oldal elérhetősége:

http://www.java4k.com/

Az oldal nem csak emiatt érdekes: jelenleg fut rajta egy verseny, amely a site profiljába illő játékok fejlesztéséről szól.

A pontos kiírás itt található:

http://www.java4k.com/index.php?action=view&page=rulesjudg

Ha valaki szeretne benevezni, érdemes igyekeznie, ui. a határidő 2012. február 29-én lejár...

Zombi apokalipszis Simagöröngyösön

2012.02.12. 20:57 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: könyv zombi

A mai bejegyzés nem igazán kapcsolódik a játékfejlesztéshez vagy a retró témákhoz (bár szép számmal léteznek zombi témájú játékok is), de annak örömére, hogy a Lidércfény Online Kulturális Magazin csapatával lezártunk egy már 2010 óta folyó projektet, szeretném itt is közzétenni a következő hírt.

A mai napon megjelentettünk egy e-book (PDF) formátumban elkészített kötetet, amely a Zombi apokalipszis, A kezdet: Simagöröngyös címet viseli. A történet egy magyar faluban kitört zombi járvány lefolyását meséli el, több író tolmácsolásában. A kötet szabadon terjeszthető, sőt, kérünk is mindenkit, hogy ha tetszenek neki az írások, akkor minél több emberhez juttassa el az oldal címét.

A könyv letölthető a zombi.lidercfeny.hu oldalról, vagy közvetlenül a zombi.lidercfeny.hu/download/zombiapokalipszis_simagorongyos.pdf címről.

Jó szórakozást :-)

 

 

Tic-Tac-Toe Silverlightban

2012.02.01. 18:52 | Kapitány2 | 3 komment

Címkék: játék silverlight

A napokban készítettem egy új játékot Silverlightban, a jól ismert Tic-Tac-Toe egy sokadik megvalósítását. A Tic-Tac-Toe mint játék azért érdekes, mert egyrészt könnyen megvalósítható, így kezdőknek jó feladat lehet az elkészítése, másrészt pedig a gép ellen kell játszani, így már le kell programoznunk valamilyen - lehetőleg nem teljesen oktalan - stratégiát, amely alapján a gépi játékos válaszol a lépéseinkre.

A játékot a Lidércfény Games oldalán a következő linken lehet elérni: http://games.lidercfeny.hu/jatek.php?jatek_id=10.

tictactoe.png

A NetBeans IDE és a PHP

2012.01.23. 12:13 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: php netbeans warlords notepad

A prog.lidercfeny.hu oldalra írtam egy rövid ismertetőt a NetBeans IDE integrált fejlesztői környezetről, amelyet PHP fejlesztések során is lehet használni.

A NetBeans IDE egy Java-ban írt, nyílt forráskódú integrált fejlesztői környezet (Integrated Development Environment), melynek fejlesztését jelenleg az Oracle támogatja. Több programozási nyelvhez is lehet használni, többek között a Java, a C, a C++ és a PHP nyelvekhez tölthető le előre elkészített csomag. A cikk írásának pillanatában a NetBeans IDE a 7.1 verziónál tart, de folyamatosan jelennek meg az újabb kiadások.

Számomra a legfontosabb az említett nyelvek közül a PHP, így ebben az írásban a PHP programozó szemszögéből nézve járom körül a témát. Egy ilyen rövid cikkben nem lehet egy igen összetett rendszer minden tulajdonságát részletesen ismertetni, így a cikket inkább kedvcsinálónak szántam azon fejlesztők részére, akik még nem próbálták ki a NetBeans-t, vagy esetleg még soha nem dolgoztak PHP-fejlesztéseik során bonyolultabb fejlesztői környezetben.

Az IDE több operációs rendszer alatt is működik, a NetBeans letöltési oldalán jelenleg a Windows, a Linux, a Solaris és a Mac OS X van felsorolva. Én Windows és Linux alatt próbáltam ki a programot, Windows alatt használom rendszeresen, és eddig nem találkoztam különösebb problémával. Tapasztalataim szerint nem kell túl erős gép a használatához, régi, több éves gépeken is elfogadható sebességgel működik.

A teljes cikk itt olvasható:

prog.lidercfeny.hu/alkotas_megjelenitese.php

Hogyan válasszunk webszervert?

2012.01.07. 17:28 | Kapitány2 | 3 komment

Címkék: web warlords

Bevezető

Ha valaki egy tetszőleges weboldalt készít, akkor előbb-utóbb felvetődik annak a kérdése, hogy hogyan teheti azt közzé. Vannak bizonyos kérdések, amelyek általában, bármilyen weboldal esetén előkerülnek. Ha viszont ez a weboldal egy böngészős játékot jelent, akkor további problémák is felmerülhetnek. Ezeket a kérdéseket szeretném körbejárni ebben az írásban az amatőr játékfejlesztő szemével nézve.

Az amatőr fontos kitétel, ugyanis ha valaki szórakozásból fejleszt MMO játékokat, akkor valószínű, hogy egészen más anyagi lehetőségei vannak, mint egy erre szakosodott, a játékok üzemeltetéséből megélő vagy legalábbis megélni szándékozó cégnek. A játékosok várható száma is jóval kisebb lehet, mint egy széles körben ismert és elterjedt MMOG (massively multiplayer online game) esetén.

Ha egy egy játékos által játszható, single player böngészős játékról van szó, például egy Flash- vagy egy Silverlight-programról, akkor célszerű azt egy erre szakosodott, sok érdeklődőt vonzó játékoldalon közzétenni.

Ha viszont egy többjátékos, multiplayer játékot készítünk, akkor további problémákkal kerülhetünk szembe. Milyen szempontokat kell figyelembe venni?

  1. Olyan szerverre van szükségünk, amely a nap 24 órájában megbízhatóan elérhető, hogy a játékosok bármikor beléphessenek a játékba.
  2. Az adatok tárolása céljából általában szükség van valamilyen adatbázis-kezelő programra is, amely lehet pl. MySQL, PostgreSQL, MSSQL, Oracle stb.
  3. A fejlesztéshez kiválasztott technológiát is figyelembe kell venni. Ha pl. PHP-vel készítettük az oldalt, akkor a szervernek biztosítania kell a – megfelelő verziójú – PHP scriptek futtatási lehetőségét, ha viszont ASP.NET-et használtunk, akkor ennek megfelelő webszerver szoftverre van szükség.


Milyen választási lehetőségeink vannak?

1. Ingyenes szerver igénybevétele

Az Interneten számos helyen találhatunk ingyenes tárhelyhasználati lehetőséget, ahová – persze korlátok között – feltehetjük az általunk készített weboldalakat. Ingyenes szolgáltatókat pl. a http://ingyenweb.lap.hu/ oldalon találhatunk.

Az ingyenes szolgáltatások előnye, hogy nem kerülnek pénzbe, így kisebb oldalak elhelyezésénél vagy pl. kísérletezésnél jól használhatók lehetnek. A másik előny, hogy a szerver adminisztrációjával nem nekünk kell foglalkozni.

Cserébe viszont számos korlátot állítanak a felhasználó elé. Ilyenek lehetnek például:

  • a webtárhely mérete
  • a felhasználható adatbázis-terület mérete
  • a PHP-ben használható függvények köre
  • levélküldési lehetőség korlátozása; a korlátozás érthető a szolgáltató szemszögéből nézve, ám pl. regisztrációs levelek kiküldésénél problémát okozhat
  • reklámcsíkok megjelentetése az oldalon
  • a rendelkezésre álló szoftverek köre; pl, csak MySQL-t használhatunk, PostgreSQL-t nem
  • a rendelkezésre álló szoftverek verziószáma; pl. létezik olyan magyar ingyenes szolgáltató, ahol még PHP 4-es van feltelepítve a szerverre, ami jelentősen korlátozza a felhasználható nyelvi lehetőségek körét


Találkoztam olyan ingyenes tárhelyszolgáltatóval is, amely egy ideig – egész elfogadható módon – üzemeltette a szolgáltatást, majd egyszer csak megszüntették az oldalt. Ha egy itt tárolt weboldal tulajdonosa továbbra is szerette volna használni az oldalát, akkor muszáj volt áttérnie a fizetős megoldásra.

2. Saját szerver építése és üzemeltetése

A saját szerver építéséhez, hasonlóan, mint a háborúhoz, három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Pénzünkért cserébe viszont rugalmasságot kaphatunk.

A saját szerver fő előnye az, hogy olyan szoftverkörnyezetet építhetünk fel a gépen, amilyenre ténylegesen szükségünk van. A telepített operációs rendszert mi választhatjuk ki, lehet az a Linux tetszőleges disztribúciója, vagy akár Windows Server is (ez utóbbi persze pénzbe kerül). Az adatbázis-kezelő kiválasztása terén is van mozgásterünk. Ha pl. Oracle-t szeretnénk használni, akkor nyugodtan feltelepíthetjük annak ingyenes verzióját a gépre, és így nem leszünk rászorítva az általában elérhető MySQL használatára.

Az ingyenes szervernél leírt hátrányok ebben az esetben nem – vagy legalábbis kevésbé élesen – jelennek meg. Nincs pl. reklámcsík és a felhasználható tárterületet is a winchesterek mérete korlátozza, ami egy amatőr fejlesztésnél általában nem jelent valódi korlátot.

A saját szerver hátránya az, hogy sok pénzbe kerül mind a kiépítése, mind az üzemeltetése. Egy olyan szerver ára, amely megbízható és megfelelő teljesítményű, a több százezer forinttól a több millió forintig terjedhet. Ez az összeg egy amatőr fejlesztő által többnyire nem előteremthető. A feltelepített szoftver ára is növelheti a költségeket.

A folyamatos elérhetőséghez állandó internetkapcsolatra van szükség, amit egy otthoni kapcsolattal nem feltétlenül lehet megoldani. Én lakossági ADSL-lel kísérleteztem, és tapasztalataim szerint az nem alkalmas szerverüzemeltetésre. Vannak szolgáltatók, amelyek biztosítanak szerverhosting lehetőséget, ez a szolgáltatás viszont havi szinten több ezer forintba kerül.

A másik hátrány az, hogy a rendszerüzemeltetéssel is nekünk kell foglalkozni. Az operációs rendszer és a feltelepített egyéb szoftverek frissítését nekünk kell végezni. Ha valamilyen hardveres meghibásodás történik, akkor a javítással vagy alkatrészcserével kapcsolatos gondok is a mi vállunkra nehezednek.

3. Egy ismerős biztosít tárhelyet a saját szerverén

Ha az embernek van olyan ismerőse, aki tud tárhelyet biztosítani a saját szerverén, akkor ez is egy lehetséges megoldás. Persze ehhez szükség van egy megfelelő ismerősre...

Ennek a módszernek – egy lehetséges – előnye az, hogy a tárhely ingyen van. Nem nekünk kell foglalkozni a szerver adminisztrációjával, bár ha szükséges, akár SSH-n keresztüli elérést is le lehet kérni. Egyébként a többi paraméter – szerver felépítése, milyen mértékben terhelhetjük a gépet, stb. – minden ilyen esetben egyedi. Persze azért nem illendő telepakolni a haver gépét mindenféle nagy méretű fájllal :-)

4. Tárhelyszolgáltatás igénybevétele

Az interneten könnyen találhatunk olyan szolgáltatókat, akik pénzért biztosítanak tárhelyszolgáltatást. Egy éves szinten nem túl nagy összegért cserébe kaphatunk egy elfogadható méretű webes tárterületet, adatbázis-elérést és e-mail létrehozási lehetőséget.

A szolgáltatás előnye, hogy az ingyenes szolgáltatókhoz képest viszonylag nagy területtel gazdálkodhatunk, mind a tárterület, mind az adatbázis mérete szempontjából. A szerver adminisztrációjával sem kell törődnünk, azt elvégzi helyettünk a szolgáltató.

A tárhelyszolgáltatás hátránya, hogy pénzbe kerül, bár véleményem szerint ez egy éves szinten nézve elfogadható összeg. Cserébe az ingyenes esetben megjelenő korlátok jelentős részével nem kerülünk szembe, és ha szerencsénk van, akkor egy profi szolgáltatást vehetünk igénybe. Érdemes az ismerősök körében vagy internetes fórumokon körbekérdezni, hogy egy adott szolgáltatóval kapcsolatban milyen tapasztalataik vannak.

A szolgáltató korlátokat is állíthat a felhasználó elé, például:

  • a webtárhely mérete
  • a felhasználható adatbázis-terület mérete
  • a rendelkezésre álló szoftverek köre; pl. csak MySQL-t használhatunk, PostgreSQL-t vagy Oracle-t nem
  • a rendelkezésre álló szoftverek verziószáma


Ezek a korlátok hasonlóak, mint az ingyenes tárhelyek esetén, viszont sokkal kevésbé jelentenek valós problémát. Pl. egy 5 GB-os webtárhely és egy 500 MB-os MySQL adatbázis valószínűleg nem állít akadályokat egy amatőr MMOBG elé.

Összegzés

Eddigi webes fejlesztéseim során a cikkben leírt mind a négy lehetőséget kipróbáltam, és számomra – az anyagi lehetőségeket is figyelembe véve – legjobban a fizetős tárhelyszolgáltatás igénybevétele vált be. Több saját weboldalt is elhelyeztem egy ilyen szolgáltatónál, és azt lehet mondani, hogy minden különösebb probléma nélkül üzemelnek ezek az oldalak.

Zárógondolatként pedig arra kérem az Olvasókat, hogy osszák meg saját véleményüket, tapasztalataikat a témával kapcsolatban.

Horrorszkóp V1.02

2011.12.21. 18:17 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: silverlight neoprimitív

Nemrégiben ismét kedvem támadt a silverlightos programozáshoz, és ezért módosítottam egy kicsit a - néhány bejegyzéssel előbb már emlegetett - Horrorszkóp című programon. Ez egy olyan program, amely a születési dátumunk alapján megjósolja, hogy mi vár ránk a közeljövőben.

A Horrorszkóp elérhetősége a következő: games.lidercfeny.hu/jatek.php

Nekem például a következőket jósolta:

Kedves Vérfarkas!

A mai napon találkozni fog egy őrült sintérrel a kriptában. Ezért jobban teszi, ha egy vascsővel kezében indul el otthonról.
Óvakodjon a sánta vasutasoktól, lehet, hogy a vesztére törnek!
Munkahelyén már régóta követik a CIA emberei, ha nem viselkedik elég körültekintően, lehet, hogy eladják ócskavasnak Önt.
Mostanában nem érzi jól magát. Lehet, hogy utolérte a spanyolnátha.

Szép napot kívánunk!

Azért remélem, hogy megérem a 2012-es évet, kigyógyulok a spanyolnáthából, és nem adnak el ócskavasnak a CIA emberei :-)

 

Retró game - G.I.Joe

2011.11.03. 20:45 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: zene retró commodore

A mai napon véletlenül eszembe jutott egy régi Commodore 64-es játék. Ezzel a programmal még a nyolcvanas évek közepén játszottak az akkori szentesi IH-beli számtech klub tagjai minden vasárnap délelőtt, míg én a egyetlen szabadon maradt Commodore 16-oson programoztam. Ez a játék a G.I. Joe: A Real American Hero volt. A GI egyébként - némi akasztófahumorral - a Government Issue, azaz a kincstári tulajdon rövidítése. Jó érzés lehetett amerikai katonának lenni :-)

gi_joe.gif

A játék egyébként nem hagyott túl mély nyomot bennem, de a zenéje a mai napig rendszeresen eszembe jut. Ma már egyszerű SID-es prüttyögésnek tűnik, ám mégis olyan, amit ha az ember egyszer hallott, akkor többé nem felejti el. A Youtube-on akár meg is hallgatható:

Remélem, nektek is tetszett :-)

HTML5 + verseny

2011.10.31. 10:28 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: verseny HTML5

Találtam egy érdekes, HTML5 játékokat hostoló oldalt, amely ráadásul még magyar nyelvű is:

http://www.html5jatekok.hu/

Az oldalon meghirdettek egy játékfejlesztői versenyt is, amelyre november 30-ig lehet HTML5-ös játékokat beküldeni:

https://devportal.hu/content/html5jatek.aspx

Silverlight játékok közzététele

2011.08.15. 21:47 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: silverlight planetx

A PlanetX for Silverlight című játékom fejlesztése során merült fel az a probléma, hogy hogyan és hol lehetne majd közzétenni a kész programot. Elkezdtem keresgélni, és találtam néhány olyan oldalt, amelyeken Silverlightban készült játékokat is elfogadnak. Sajnos ezek többsége nem generál túl nagy forgalmat a programunknak, de azért érdemes próbálkozni. Ebben az írásban közzé adom, hogy milyen oldalakra leltem rá, úgy gondolom, ez hasznos infó lehet azok számára, akik szintén Silverlightban fejlesztenek.

Magyar nyelvű oldalak:

Lidércfény Games
Legelőször a saját oldalamon tettem közzé a PlanetX-et. Itt jelenleg csak általam készített programok találhatók meg.
games.lidercfeny.hu/

Játékfejlesztés.hu
A Játékfejlesztés.hu-n a Garázsprojectek között lehet létrehozni egy bejegyzést játékunknak, amely mindenféle infót tartalmazhat a projektről. Ezután a magyar amatőr játékfejlesztő közösség tagjai véleményezik a programot, és általában sok hasznos ötletet és gyakran konkrét segítséget is adnak a fejlesztéshez.
yscik.com/jf/

Angol nyelvű oldalak:

Silver Arcade, a free online game community
A Silver Arcade egy kimondottan Silverlight játékokra szakosodott oldal. Nekem tetszik a kinézete és a felépítése, csak sajnos - valószínűleg - nincs túl komoly forgalma. A regisztráció után saját játékainkat is feltölthetjük ide, az adminok ellenőrzik, és ha rendben lévőnek találják, nyilvánossá tehető a program. Ha új verziót készítünk a játékból, akkor bejelentkezés után egyszerűen frissíthetjük a projektet.
www.silverarcade.com/

Mashooo – Play free Silverlight Games
A Mashooo – a Silver Arcade-hoz hasonlóan – is egy Silverlight játékokra szakosodott oldal. A site kinézete nekem nem igazán tetszik, de ettől függetlenül számos jó SL játékot próbálhatunk ki itt. Regisztráció, feltöltés, majd az adminok által elkövetett ellenőrzés után jelenik meg a feltöltött program.
www.mashooo.com/

Game Jolt
Indie játékok gyűjtőoldala. A felhasználók rengeteg programot tesznek közzé, regisztráció után saját Silverlight fejlesztéseinket is feltölthetjük ide.
gamejolt.com/

Showcase: Silverlight.NET
A Silverlight.NET oldal Showcase pontja alatt különféle Silverlight alkalmazásokat lehet közzétenni. Többek között szerepel itt egy Casual Games kategória is. Ezen az oldalon van néhány betartandó követelmény és egy előzetes elbírálás is, és akár - indoklással - vissza is dobhatják a programot. Ha jó SL alkalmazások között szeretnénk böngészni, akkor érdemes végignézni a showcase tartalmát.
www.silverlight.net/showcase

CodePlex – Open Source Project Hosting
A CodePlex egy Open Source projekteket hostoló oldal. Itt ha akarjuk, forrással együtt feltölthetjük a programunkat.
www.codeplex.com/

IndieGamer.com
Az IndieGamer fórumon a Feedback Requests topicban lehet véleményt kérni programunkról. Regisztrálni kell, ezután 48 óráig csak olvasni lehet a bejegyzéseket, majd a 2 nap letelte után már mi is írhatunk a fórumba.
forums.indiegamer.com/

Update:

Silverlight Club
Találtam még egy silverlightos játékoldalt:
www.silverlightclub.com/

Remélem, hasznos volt ez a kis összeállítás. Ha valaki még ismer további jó silverlightos oldalakat, akkor azt ne habozzon közölni a kommentek között :-)

PlanetX stable version

2011.08.11. 21:17 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: silverlight planetx

A mai napon úgy döntöttem, hogy jó lesz a PlanetX for Silverlight játékom a jelenlegi állapotban úgy, ahogy van, és nem tervezem, hogy a közeljövőben továbbfejleszteném.

Persze ez nem jelenti azt, hogy más játékot nem fogok írni :-)

A játékot ezen a címen lehet kipróbálni:

games.lidercfeny.hu/jatek.php

PlanetX for Silverlight

2011.07.27. 13:54 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: silverlight planetx

Nemrég ismét elkezdtem foglalkozni egy régebbi garázsfejlesztésemmel. Ez egy egyszerű űrhajós RTS játék, melyhez hasonló programot régebben már készítettem Delphiben unokatestvéremmel, Samurajjal, és próbálkoztam már egy silverlightos verzióval is, amit végül sajnos nem fejeztem be.

Most végül csak elkészült egy játszható verzió, amelyet itt érhettek el:

http://games.lidercfeny.hu/jatek.php?jatek_id=9

A cél egyszerű: elfoglalni az összes ellenséges (piros színű) bolygót. Bal gombbal lehet kijelölni a saját bolygónkat, jobb gombbal lehet támadást indítani. Az egérgörgővel lehet szabályozni, hogy a kijelölt bolygón található flotta hány százalékát akarjuk támadásra küldeni.

Jó szórakozást :-)

 

Prog.lidercfeny.hu

2011.06.24. 13:05 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: programozás

Nemrégiben készítettem egy új oldalt, amelyen főleg programozással kapcsolatos tippek, trükkök kaptak helyet különféle témakörökben. Az eddig érintett fő témák: Delphi, Windows batch programozás és amatőr játékfejlesztés (erről a blogról átemelt cikkekkel :-). Szándékaim szerint a jövőben folyamatosan bővíteni fogom az írásokat.

Az oldal neve prog.lidercfeny.hu, és az alábbi címen érhető el:

prog.lidercfeny.hu/

Horrorszkóp

2011.06.12. 10:26 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: silverlight neoprimitív

Néhány napja a számtechklubban készítettünk egy új silverlightos programot, melynek címe Horrorszkóp. Ezzel a programmal születési dátumunk megadása után egy véletlenszerűen összeállított, ám nem épp szívderítő horoszkópot lehet generálni. A háttérben persze ősi keleti módszereket használunk :-)

A horrorszkóp elérhetősége:

games.lidercfeny.hu/jatek.php

Ismét retrókiállítás volt Szegeden

2011.05.16. 18:13 | Kapitány2 | 2 komment

Címkék: retró beszámoló kiállítás rendezvény találkozó

Most hétvégén, 2011.05.14-én és 15-én rendezték meg Szegeden, a Bálint Sándor Művelődési Központban a 2. Szegedi retro számítógép, video- és quartzjáték kiállítást. Elmerikkel és Tegzével már tavaly is voltunk egy ilyen rendezvényen, ami nagyon tetszett, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt az alkalmat sem hagyjuk ki. Szombaton egy csongrádi kolléganőnk esküvőjére voltunk hivatalosak, ezért csak a vasárnap délelőtt jöhetett szóba a látogatás időpontjaként. A szokásos módon, retró Opel Corsánkkal át is autóztunk Szentesről Szegedre, és egy gyors reggeli után meg is jelentünk a kiállításon, amely most a tavalyitól eltérően nem egy Isten háta mögötti helyen, hanem egy könnyebben megtalálható művelődési házban kapott helyet.

Opel Corsa, Tegze, Kapitány

A művelődési ház

A szervezők már régi ismerősként fogadtak bennünket, úgy látszik, bizalomgerjesztő külsőnk megmaradt emlékezetükben :-) A kiállítás a tavalyról már ismert módon épült fel: volt egy korlátok mögötti szekció, amolyan „mindent a szemnek, semmit a kéznek” módon, ahol rengeteg régi hardvert és játékprogramot csodálhattunk meg; már csak ezért az élményért is érdemes lett volna átjönni Szegedre.

Egy kis asztalka amolyan olvasói sarokként funkcionált: egy halom régi Commodore Világot, 576 magazint, régi programozási könyveket meg hasonló jókat olvashattunk.

A terem közepén láthattuk a lényeget: két sor asztalon egy csomó, még működőképes gépet, amelyeket ki is próbálhatott a nagyérdemű. Mi is így tettünk: kipróbáltuk a Katakis-t, az International Karatét, a Wizard of Wor-t, a Pong egy őskori TV-játékos verzióját meg még sok más régi programot. Érdekes volt látni a jórészt harmincas, negyvenes emberekből álló, önfeledten játszó közönséget :-) A legnagyobb élményt a Dyna Blaster amigás verziója jelentette, amelyet négy joystickkal játszottunk egymás ellen legalább egy órán keresztül (nekem legalábbis ennyinek tűnt :-)).

Dyna Blasterezünk

Eredetileg úgy becsültem, hogy legkésőbb délután két órára Szentesen leszünk, ehhez képest végül negyed három után indultunk el Szegedről. Persze ez nem jelentett gondot, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, jó kikapcsolódás volt a szürke hétköznapok után. Végezetül a szokásos dolgot kérem a szervezőktől: csináljatok még sok ilyen találkozót :-)

A fotókról: egy csomó fotót készítettem, de sajnos a gépem kártyája megadta magát, így az összes kép odalett. Szerencsére Elmerik is fotózott; az ő képei szerencsére sikerültek, ezek közül válogattam néhányat.

Sok régi kvarcjáték

Régi gépek

Megint csak régi gépek

Kapitány és a Wizard of Wor

Ismét retrókiállítás lesz Szegeden

2011.05.02. 20:17 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: retró kiállítás

Pixelhősök könyvajánló

2011.04.03. 14:15 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: könyv retró

Beregi Tamás könyve, a Pixelhősök 2010-ben jelent meg a Vince Kiadó gondozásában. Az alcím szerint a számítógépes játékok első ötven évének történetét ismerheti meg az olvasó a több mint négyszáz oldalas könyv végigolvasása során. Ez az ötven év az 1950-es évek hőskorszakától a 2000-es évek elejéig, a videojátékok nagykorúvá válásáig terjedő időszakot öleli fel. A Pixelhősök hiánypótló mű: tudomásom szerint magyarul még nem jelent meg hasonló témájú alkotás. Angolul  léteznek játéktörténeti könyvek; igaz, nem túl sok, de az érdeklődő olvasó utána tud nézni a számítógépes és a videojátékok múltjának. Érdemes a Pixelhősök irodalomjegyzékét is átböngészni, itt is találhatunk néhány hasznos művet.

Beregi Tamás számos régi, legendás vagy kevésbé ismert játékprogramot idéz fel a színes képekkel gazdagon illusztrált műben. Az író komoly érdeme, hogy nem csak a külföldi fejlesztésű játékoknak nézett utána, hanem számos magyar vonatkozású témát is ismertet. Olvashatunk a The Last Ninja című játékot készítő magyar fejlesztőkről, a Csokonai Művelődési Központról, régi, legendás játékújságokról, mint például a Spectrum és a Commodore Világ, és még egy CoVboy-interjú is helyet kapott a könyvben. Számomra ez a rész volt az egyik legérdekesebb, hiszen az angol nyelvű könyvekben nem igazán írnak a magyar fejlesztőkről (vagy ha igen, néha akkor is tévesen).

A könyv böngészése során a harmincas, negyvenes korosztály tagjait erős nosztalgikus érzés foghatja el: gyermekkorunk néha már elfeledett játékait idézhetjük fel az író segítségével. Magyarországon valamikor a nyolcvanas évek közepén kezdtek elterjedni a mikroszámítógép kategóriába tartozó gépek. Az akkori diákok számára nagy élményt jelentett a Commodore vagy a Sinclair cég gépein történő játék (és persze a BASIC nyelven történő programozás). A nyolcvanas, kilencvenes évek legendás számítógép-gyártó és játékfejlesztő cégeinek többsége már csődbe ment vagy felvásárolták, és ma már csak a Pixelhősökhöz hasonló könyvek emlékeznek meg róluk.

Sajnos néhány kisebb negatívum is feltűnt a könyv olvasása során. Több helyen előfordultak elgépelések, helyesírási hibák, amelyek zavarhatják az olvasót. Találtam néhány szerkesztési hibát is: itt a szavak és a mondatok egymásba érnek, nincsenek közöttük szóközök, ami elég zavaróan hat. A másik negatívum véleményem szerint az, hogy az egyébként vaskos és információkban gazdag könyv a vége felé már eléggé kutyafuttában készülhetett. Az embernek olyan érzése van, hogy bizonyos témákra már nem jutott elég idő vagy energia az író részéről. A hazai játéktörténelem ismert csapatai, mint a Digital Reality vagy a Stormregion szerintem többet érdemeltek volna egy nem egészen egy oldalas fejezetnél és egy kétoldalas képösszeállításnál.

A negatívumok ellenére a Pixelhősök kiváló mű: mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is érdeklődik a számítógépes játékok története iránt, vagy régi játékosként retró érzésre vágyik.

SFXR - hogyan generáljunk hangeffekteket?

2011.03.20. 11:58 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: hangeffektek hasznos program

A mai napon a Ludum Dare oldalt böngészve találtam egy érdekes, mindössze száz kilobájtos kis programot, amellyel egyszerű, a hobbifejlesztők számára hasznos hangeffekteket lehet létrehozni. Gyorsan ki is próbáltam a programot. A Randomize gomb használatával egész jó effekteket lehet létrehozni, mindezt persze ingyen.

Így ír a programról készítője, DrPetter:

This is a little tool I made in connection with the 10th Ludum Dare competition held in December 2007. Its original purpose was to provide a simple means of getting basic sound effects into a game for those people who were working hard to get their entries done within the 48 hours and didn't have time to spend looking for suitable ways of doing this.

The idea was that they could just hit a few buttons in this application and get some largely randomized effects that were custom in the sense that the user could accept/reject each proposed sound.

Ha kíváncsiak vagytok a programra, az Sfxr-t a következő címen lehet letölteni:

www.drpetter.se/project_sfxr.html

 

Starcraft Ghost - Nova

2011.03.06. 10:51 | Kapitány2 | Szólj hozzá!

Címkék: könyv starcraft

Keith R.A DeCandido könyve, a Nova egyik kedvenc világomban, a Starcraft világában játszódik. Ha el szeretnénk helyezni az eseményeket a világ kronológiájában, akkor azt az első rész Terran küldetésének, illetve a Jeff Grubb által írt Starcraft: Tűzkeresztség című könyv idejére tehetjük. A cselekmény jelentős része a Tarsonison zajlik, melyet ekkor még nem foglaltak el a zergek. Arcturus Mengsk egészen a könyv végéig lázadóként jelenik meg, csak a legvégén láthatjuk úgy, mint az újonnan alapított Terran Dominium uralkodóját.

Ebben a világban él a történet főhőse, Nova Terra. Ő nem közönséges halandó, hanem az egyik Régi család sarja. "A Régi családokat az egykori parancsnokok alapították, akik azokat a hatalmas gyarmatosító hajókat irányították, amelyek elhozták az emberiséget az űrnek ebbe a szegletébe." - olvashatjuk a könyvben. Nova származásának köszönheti, hogy bizonyos mértékig megmutatkozó telepatikus képességei ellenére nem kellett belépnie a hadsereg által irányított Szellem-programba.

Kik is a Szellemek, más néven Ghostok? A játékban ők azok az egységek, amelyek képesek láthatatlanul az ellenség hátába kerülni, majd hajszálpontosan megjelölni azt a helyet, ahová a következő atomcsapást kell mérni...

Chris Metzen a Blizzardtól így jellemzi a Ghostokat:

A szellemek nagyon, de nagyon cool arcok! Ezek az emberfeletti képességekkel megáldott ügynökök, akik láthatatlanul lopakodnak az őrjöngő csatamezőkön, fontos szerepet játszottak a Starcraft mítoszának megszületésében. Nem csupán jól sikerült karakterek, de titokzatosság lengi őket körül, amelynek révén kiemelkednek a játék többi szereplői közül.

A történet fő szálának kezdetén Nova éppen 15 éves születésnapját ünnepli. Az emberek még nem foglalkoznak azokkal a hírekkel, amelyek a zergek és a protossok az emberlakta világban való megjelenéséről szólnak. Nyugtalanság helyett önfeledt ünneplés tanúi lehetünk. Nem sokkal a születésnap után Novát (biztos, ami biztos) apja biztonságos helyre akarja küldeni. Nova viszont megérzi, hogy családja veszélyben forog, és az utazás helyett visszasiet házukba. Itt a Régi családok kiirtását mint célt zászlajukra tűző terroristák várják, akik ekkorra már kivégezték a család többi tagját, és most Novával is le akarnak számolni. Nova agyában ekkor elszabadul valami, amelynek eredményeképpen több száz halott marad utána, közöttük sok az ártatlan ember. Novának egy lehetősége marad: menekülni, mégpedig a Tarsonis alvilágát jelentő Csatornába. Itt komoly viszontagságok után egy helyi gengszter karmai közé kerül, aki kihasználja Nova különleges képességeit, persze nem a jó cél érdekében...

A történet egy másik szálában egy volt rendőr, Malcolm Kelerchian Nova keresésére indul. Kelerchian felderítő, a Szellemeknél gyengébb, de az átlagembernél erősebb telepatikus képességekkel rendelkező kormányügynök. A felderítők azok, akik megkeresik a telepatákat, és átadják őket a Szellem-programnak. Feladata annyira fontos, hogy még a Megsemmisítők nevű tengerészgyalogos-osztagot is segítségül kapja...

A két szál persze előbb-utóbb összetalálkozik, de nem akarom lelőni a poénokat, inkább olvassátok el a könyvet. Már csak azért is ajánlom, mert valóban jó könyvről van szó. Kissé elfogult vagyok, amikor kedvenc játékaim alapján készített könyvekről vagy filmekről kell véleményt mondani, de ha objektíven nézzük a művet, akkor is érdekes a történet és jók a szereplők. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmas könyveket és a Starcraft világát.