A következőkben a Wizardry 7 - The Crusaders of the Dark Savant című játékról szeretnék egy rövid ismertetőt vagy visszaemlékezést írni. A játék már csak emlék, mivel egyrészt elég régi programról van szó (valamikor 1992-ben adták ki, és DOS alatt futott), másrészt pedig a mai gépeken sajnos már nem is hajlandó elindulni (DosBox-szal lehet, hogy megy, ezt még nem próbáltam).
Először is jöjjön néhány szubjektív sor a programról...A Wizardry 7 életem talán legnehezebb játéka volt, némi külső segítség (FAQ :-)) nélkül nem is tudtam volna rajta végigjutni. A játék története nagyon jól kidolgozott, de néha már-már úgy érzi az ember, hogy a cél szinte elérhetetlen messzeségekben honol. Annál nagyobb elégedettség tölti el a játékost, ha már sikerült elérni e célt - kb. fél év alatt értem a végére, úgy, hogy nap mint nap nyomultam vele. Ha összehasonlítjuk a programot pl. a már szintén retrónak számító Might and Magic sorozattal (én a M and M 6 és 7 részeket játszottam végig), akkor nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Wizardry 7 messze bonyolultabb és összetettebb.
A grafika még évekkel a játék kiadása után is jónak számított (egyfajta 3D világban lehetett mozogni, de csak 90 fokos fordulatokkal), és a hangok is megfelelőek voltak, bár az ellenfelek feltűnésekor megszólaló zene egy idő után kezdett idegesítővé válni. Általánosságban szinte csupa pozitívumot mondhatunk a játékról.
A program pozitív tulajdonságai mellett azért van néhány negatívum is, melyek elkerülhetőek lettek volna. Ezek az alábbiak:
- A karakterek a játék során szinteket léphettek, hasonlóan az egyéb RPG alapú rendszerekhez. Ez nem is lenne probléma, az viszont annál inkább, hogy tapasztalati pontokat szinte csak harccal lehetett szerezni. Kaphattunk TP-t pl. ládák felnyitásáért is, de ez elenyészőnek mondható. Így szinte folyamatosan harcra kényszerültünk - lépek egyet: harc, lépek még egyet: ismét harc, és így tovább...
- A varázstudók mana-pontjaikat nagyobbrészt alvással szerezték vissza, bár néhány varázstárgy is visszaadott bizonyos számú MP-t, de ilyet ritkán lehetett találni. Az előző pontból kifolyólag (mivel nagyon gyakran kellett harcolni), a MP-k is igen gyorsan fogytak. Az előző folyamat így módosult bizonyos időintervallumokban: lépés-harc-alvás, lépés-harc-alvás, és így tovább. Ez a játék elején, amikor még csak 4-5 MP-t kellett visszaszerezni, még nem is volt olyan kellemetlen, de akár már 30-40 Mp is csak hosszú alvás árán tért vissza, ami a játékos valós idejéből is sokat elvett. Ezt a problémát úgy lehetett megoldani, hogy egy olyan karaktereditort használtunk, amellyel az alvást is "felgyorsíthattuk". Ennek hátránya az volt, hogy állandóan ki kellett lépni a programból, de még így is kevesebb időbe került, mint az állandó táborozás.
- A szintlépéssel kapcsolatos furcsaság, hogy a csapat tagjai egy-egy harc után egyenlő mennyiségű TP-t kaptak, így aki végigaludta a csatát (merthogy ilyen is megesett), az ugyanannyi Tp-t kapott, mint aki keményen harcolt. Ez nem jelentett semmilyen problémát a játék során, mindössze különös megoldás.
- A játék során lehetőségünk nyílt a karakterek kasztjának megváltoztatására. Ez gyakran hasznos lehetett, pl. a varázstudók sokkal több varázslatot tanulhattak meg így, de az alapvető tulajdonságaik visszaestek, ami elég furcsa: pl. az alkimistám intelligenciája már az induláskor 18-as volt, és mikor rangerré képeztem át, akkor 9-esre esett vissza. Ez már egy kicsit túlzás...
A történet röviden és vázlatosan a következő: kalandozókból álló csapatunkat egy Guardia nevű bolygón kellett győzelemre vezetni, a cél egy Astral Dominae nevű varázsszer megszerzése volt. A csapat 6 főből állt, harcosok és varázstudók egyaránt felvehetők, és több fajból választhattunk szereplőket. A bolygón szerezhettünk szövetségeseket, és erős ellenségekkel is szembekerülhettünk. Beléphettünk az Umpani hadseregbe, a Ratkin tolvajokkal cimborálhattunk, hatalmasságoknak tehettünk szolgálatokat. A program így gyakran igen komoly logikai feladványok elé állította a játékost, ember volt a talpán, aki ezeket meg tudta oldani.
A játék során többféle lénnyel futhattunk össze. Ezek fő típusai:
- Azok a lények, amelyek gondolkodás nélkül támadtak. Ezekkel nem volt mit tenni, le kellett őket győzni, vagy esetleg elmenekülhettünk előlük. Csak az a baj, hogy rengeteg volt belőlük :-)
- A városok békés lakói, pl. patikus, kocsmáros stb. Őket nem érte meg bántalmazni, ui. náluk vásárolhattunk, információkat kaphattunk, és eladhattuk a megszerzett kincseket. A játék végére így tisztes vagyonra lehetett szert tenni, akár vissza is vonulhattunk volna békés vidéki kastélyunkba...
- Más kalandozók. Őket se kellett nagyon piszkálni, a játék elején azért, mert erősebbek voltak nálunk, később pedig hasznos szolgálatokat tehettek: infókat kaptunk tőlük, térképeket vásárolhattunk náluk, amelyeket később eladhattunk ugyanannyiért, stb. A kalandozók találkozás esetén elénk álltak, és bámultak ránk... Ekkor TRUCE, majd PEACE volt a megfelelő teendő a legjobban szónokló karakterünkkel, és várhattuk az eredményt. Ha az illető mérges lett, akkor tölthettük vissza a játékot. Ha tartózkodó magatartást tanúsított, akkor faképnél kellett hagyni. Ha pedig tetszett neki a mondókánk, akkor két eset volt lehetséges: vagy szóba állt velünk, és akkor jó, vagy még nem bízott bennünk. Ekkor ott kellett hagyni (LEAVE), és a későbbi találkozások során valószínűleg megenyhült irányunkban. Lényeges volt, hogy ne kötözködjünk velük, később még hasznunkra lehettek, meg egyébként is, fő a barátság!
Mire a játék végére értem, már sok kedves ismerősöm volt a játékban: pl. Paluke, a boltos, akinél minden zsákmányolt dolgot jó áron lehetett eladni, így annyi aranyam volt már, hogy nem is tudtam elkölteni...
Aztán évek múlva megjelent a program folytatása, a Wizardry 8 (ki gondolta volna :-)), de ezt már nem játszottam végig, csak a demóját néztem meg, de az nem igazán tetszett. Sajnos a fejlesztő Sir-Tech cég azóta már nem létezik, így többé nem várhatunk tőlük hasonló színvonalú programokat.
Utolsó kommentek