Utolsó kommentek

Címkék

Retró számítógépkiállítás - beszámoló

2010.10.11. 20:16 | Kapitány2 | 6 komment

Címkék: retró beszámoló rendezvény találkozó

Hétvégén került megrendezésre Szegeden az I.Szegedi retró számítógép és videójáték kiállítás. Az esemény a Közép fasori rendezvényházban kapott helyet. Ez egy olyan érdekességnek ígérkezett, amit nem volt szabad kihagyni, így el is indultunk hárman Szentesről egy - a kiállított gépekhez hasonlóan matuzsálemi korú - Opel Corsával, hogy megnézzük a gyermekkorunk lexebb időszakát idéző szerkezeteket. Szerettem volna fotókat készíteni a helyszínen, de a fényképezőgépem akkumulátorai két kattintás után feladták a harcot, pedig látszólag feltöltöttem őket az előző napon. Szerencsére öcsém, Elmerik is hozott gépet, így képekkel is tudom illusztrálni a beszámolót :-)

Már valamivel tíz óra előtt odaértünk a helyszínre, így gyakorlatilag mi voltunk az első látogatók. A szervezők nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Megnézhettük és ki is próbálhattuk a szegedi informatikai múzeum gyűjteményéből származó telexgépet, az ősrégi, de még működő IBM terminálokat és egy hatalmas méretű, bolgár gyártmányú merevlemezt.  Bohus Mihály úr, a szegedi egyetem tanára mesélt is arról a korszakról, amikor ezeken a gépeken dolgoztak. Akkoriban a látogatók többsége még nem is született meg :-) Ebben a teremben voltak a kipróbálható játékgépek, ezekre a közönség gyorsan rá is vetette magát. Mi is lenyomtunk Elmerikkel és Tegzével pár Pong-partit egy Videoton gyártmányú TV-játékon.

A másik teremben rengeteg régi gépet tekinthettünk meg, de ezeket csak nézni lehetett, kipróbálásukra (érthető módon) nem volt lehetőség. Megint csak kellemes emlékeket idéztek a Commodore, Sinclair és társaik által gyártott gépek, és a rengeteg "kvarcjáték". Gyerekkorunkban örültünk volna annak, ha birtokosai lehettünk volna ilyen ketyeréknek, most pedig az emberek többsége a szemét kategóriájába sorolja ezeket a technikatörténeti érdekességeket. Váltottunk pár szót Szakács Gáborral, a gyűjtemény tulajdonosával, aki mesélt arról, hogy hogyan lehet beszerezni az ilyen cuccokat: Vatera, ismerősök, lomtalanítás stb.

Úgy délig csodáltuk ezt a nagyszerű kiállítást, azután hazaindultunk. Köszönet illeti a szervezőket, hogy elhozták Szegedre ezt a ritka gyűjteményt, és személyesen nagyon örülök, hogy lehetőségem volt megtekinteni. A következő látogatást a közeljövőben az Informatika Történeti Múzeumba szeretnénk megszervezni, remélem, minél hamarabb sor kerül majd rá. 

A Délmagyar.hu is készített egy cikket, melyet itt érhettek el:

www.delmagyar.hu/tech/konzolok_a_multbol_-_retrotarlat_szegeden/2182861/

Van egy videó is; a telexen gépelő szakállas ember én vagyok, és Elmerik és Tegze is feltűnik néhány helyen :-) 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://gdev.blog.hu/api/trackback/id/tr662363745

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogy pontosan mit is érthetett szexelés alatt, azt ugyan nem teljesen értettük, de amiket az apja polcán lévő német videokazetták alapján nekünk elmesélt ezekről a dologról, az már önmagában is több volt, mint szédítő. 2010.11.02. 09:01:22

A Feri igazi vagány srác volt. Nem akadt egyetlen fiú sem a suliban, aki ne akart volna olyan lenni, mint ő. A lányok meg mind vele akartak járni, még a hetedikes meg a nyolcadikos lányok is. Csillebércen meg már szexelt is valami középsulis csehszlová...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Öregvas · http://www.sfveteran.hu/ 2010.10.19. 11:08:51

Hali!

Kösz a beszámolót! Látom, régi Amigások vagytok ti is, akkor ismeritek a srácokat, akik annak idején Amigás könyveket is adtak ki, ugye?

Üdv!

Öregvas · http://www.sfveteran.hu/ 2010.10.19. 11:13:44

Egészen véletlenül nem tudtok egy színes moncsit Amigához? Most sajnos csak egy színes tv-n nyomom, de az nem az igazi. (Ja egyébként én vagyok a kiállítás egyik szervezője :-) ).

Üdv!

Kapitány2 · http://gdev.blog.hu/ 2010.10.19. 19:23:20

1. A Bozó Balázs - Prievara Zsolt: Az Amiga programozása C és Assembly nyelven c. könyvre gondolsz? Őket ismerem, Balázs iskolatársam volt még huszonegynéhány éve, meg zenéltünk is együtt :-)

2. Színes monitorral sajnos nem tudok szolgálni...

Öregvas · http://www.sfveteran.hu/ 2010.10.21. 13:13:37

Volt valami Aurum stúdió is, meg a Gadget computer. Utóbbi még forgalmazott is Amigát, igaz? De irigyeltük a szentesieket, hogy helyben lehetett náluk Amigát venni :-)

Tényleg, mi lett velük, tudsz róluk valami infót?

Üdv!

Kapitány2 · http://gdev.blog.hu/ 2010.10.22. 10:33:57

Balázs már elköltözött Szentesről, rég nem találkoztam vele.

Itt van néhány honlapja:
amigos.amiga.hu/boz6_gad/
www.elektroncso.hu/
ww3.szentes.hu/partnerek/gadget/

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2010.11.22. 15:03:54

Prievara Zsolti (áldassék a neve, segített egy Katanát szerválni) személyes jóbarátom, bár amióta visszaköltözött Szentesre, már csak Skype-on értekezünk néha... Arany Sanyival (Aurum) legalább 14 éve nem találkoztam. A könyvei néha előferdülnek itt-ott, Vaterán, Teszveszen, Zsibvásáron, nekem konkrétan egy köny van meg az Amigás sorozatból, de nem emlékszem pontosan melyik...
süti beállítások módosítása