Utolsó kommentek

Címkék

Régi újságok – Ötlet BIT-LET

2010.08.25. 09:13 | Kapitány2 | 6 komment

Címkék: újság retró

Sok olyan újság létezett valaha, amely még az 1980-as, 1990-es években jelent meg, de sajnos már megszűntek, többé nem adják ki őket. Némelyikük hosszú éveket élt meg, néhányuk pedig egy-két szám után befejezte evilági pályafutását. Én 1985 óta gyűjtögetem a különféle számítástechnikai lapokat, így elég bőséges anyag áll rendelkezésemre. Most az Ötlet című újság mellékleteként megjelent BIT-LET-nek szeretnék néhány sort szentelni.

Az első olyan saját tulajdonú újságom, melyben programozásról esett szó, az Ötlet85 1985. június 27-i száma volt. Az Ötlet egy olyan kiadvány volt, melyben egyébként is érdekes, az akkori szocialista rendszer viszonyai között újító szellemű írásokat közöltek, úgyhogy néhány évvel később az újság gimnazista korom egyik kedvenc olvasmányává vált, és több évig előfizetője is voltam a lapnak. Az újító szellem egyik megnyilvánulásaként havonta egy alkalommal egy 16 oldalas, BIT-LET című mellékletben számítástechnikával (főként programozással) kapcsolatos írásokat jelentettek meg. A melléklet általában Angyalosi László bevezetőjével kezdődött, majd kétoldalas híroldallal folytatódott. Utána következett az a rész, ami engem leginkább érdekelt: különféle, elsősorban Basic és assembly nyelvű programlisták gyűjteménye. 1985-ben számomra egyetlen programozási nyelv létezett, a Basic, melyet a Commodore és Sinclair cég által gyártott gépeken gyakorolhattunk, és az elsődleges információforrásunk a BIT-LET volt. Persze akkoriban még szó sem volt sem lemez-, sem CD-mellékletről, így a programok nyomtatásban, papíron jelentek meg, és ha ki akartam őket próbálni, akkor pötyöghettem be a gépbe a hosszú listákat :-) Néhány cím érdekességképpen az említett számból: Grafikus ZX-81, Totodóre 64, Lift, Lebegőpontos aritmetika a Spectrumon III., VC20 prolongálva. Hát igen, akkoriban még nem a PC állt a figyelem középpontjában, és volt választási lehetőség, már ami a gépek típusát illeti. A BIT-LET-en kívül még volt egy kétoldalas rovat is az újságban, mely az akkor népszerű TV-BASIC (a TV-ben sugárzott, Basic nyelvet oktató műsor) sorozathoz kapcsolódott.



A képen látható szám 1986. május 22-én jelent meg. Ennek a kiadásnak több érdekessége is volt. Egyrészt, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja, színes volt a fedőlapja. Ez emlékezetem szerint sem azelőtt, sem azután nem fordult elő a lap történetében, legalábbis addig, amíg én előfizető voltam. Másodsorban majdnem a teljes újság a számítástechnikával kapcsolatos témákról szólt (ez sem fordult elő túl gyakran). Harmadszor volt benne egy Vallató című rovat, melyben (a mai hardvertesztekhez hasonlóan) potenciális iskolaszámítógépeket „vallattak” különféle szempontok alapján. Érdekes a vizsgált gépek felsorolása, néhányukra talán ma már nem is emlékszünk: HT3080C, Commodore 16, TV Computer, Pro-Primo, Microdat (Datacoop), Homelab 4. Ezeken túl a később önállóan megjelenő Commodore újság egy példánya is helyet kapott az Ötlet ezen számában. Itt hírt adtak a Commodore Egyesület megalakulásáról, ahol megtudhattuk, hogy a Commodore Deákpáholy éves tagdíja 116 Ft, a Commodore Pluszpáholyé pedig 1264 Ft; örömmel vettük tudomásul, hogy megjelent a Commodore számítógépcsalád legújabb tagja, az Amiga; és telefoninterjút olvashattunk Mr. Nick Bessey-vel, a Commodore Electronic vezérigazgatóhelyettesével. Sajnos ma a Commodore cégről, mint minőségi számítógépek gyártójáról csak múlt időben beszélhetünk, de a gépcsalád rajongói tovább őrzik a Commodore emlékét, ezt mutatja az Interneten található számos Commodore témájú honlap is.


Megemlítendő még, hogy volt a BIT-LET-nek egy érdekes (és viszonylag vastagabb) kiadása, mely Szuper BIT-LET címen jelent meg, és a BIT-LET-ben addig megjelent írásokból tartalmazott válogatást.

 

 

 

 

 

 

 

Végezetül következzen két érdekes hír a BIT-LET 1985. június 27-i számából:

Megtört a jég!

Hosszú vita, húzódozás után megtört a jég az NDK iskola- és oktatásügyében. A következő tanévtől kezdődően a hetedikes diákok számára nemcsak lehetséges, de kötelező is lesz a zsebszámológép használata. A döntést széles körű kísérletek előzték meg, melynek során döntöttek úgy, hogy hat iskolai év után, számolni már biztosan tudó gyerekeknek adják kézbe a számológépet.

Primo-kölcsön

Az MTA SZTAKI, az Elektromodul és a Sárisápi Mgtsz által alapított Microkey Kft. száz darab Primo mikrogépet adott kölcsön fél évre a KISZ Központi Bizottságának. A gépek olyan KISZ-szervezetekhez kerülnek, amelyek vállalják, hogy tanfolyamot szerveznek, klubot alapítanak. A fél év lejártával a KISZ-szervezetek, ha megtetszett nekik a dolog, húsz százalékkal olcsóbban meg is vásárolhatják a Primót.

A bejegyzés trackback címe:

https://gdev.blog.hu/api/trackback/id/tr302245795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.08.25. 21:25:19

ez a bit-let nekem is megvolt :D
én is ebből néztem ki pár programot
volt benne egy hangdigitalizáló zx81-re amit sose tudtam beírni valamiért vagy nem működött...
pedig marhára szerettem volna a kis zx81-emen hangot digizni :)

Kapitány2 · http://gdev.blog.hu/ 2010.08.25. 22:55:31

Nekem sajnos nem volt ZX-81-em, én Commodore VC=20-szal kezdtem :-)

HomeGnome 2010.08.26. 02:13:10

Talán nekem is megvolt valamelyik száma, de már nem emlékszem pontosan..
Viszont volt egy nagyon kedvenc újságom, ami csak pár lap volt, (az is lehet, hogy valaminek a melléklete volt?), és csak annyira emlékszem, hogy nagy volt és kihajtogatható, meg sárga, meg voltak bepötyöghető játékprogramlisták (Lólépés, Aknamező, ezekre emlékszem), meg volt egy trükkrovat is benne. Nem emlékszik valaki, hogy ez milyen újság volt? Sehol nem hallottam róla azóta se... :(
Ja, és ekkoriban nekem C16 -osom volt. :)

Kapitány2 · http://gdev.blog.hu/ 2010.08.26. 07:10:19

Ez nekem is rémlik, úgy nézett ki, mint egy napilap. Nem Mikrovilág volt a címe?

HomeGnome 2010.08.26. 09:15:36

Igen, akkor az lehetett, a korai Mikrovilág! :) Tényleg olyan volt, mint egy széthajtogatható napilap, de sajnos könnyen szakadt, és nem hiszem, hogy sok példánya fennmaradt, ha egyáltalán.. A pcvilag.muskatli.hu -n sincsenek fenn ezek a korai számok. :( Pedig ezt nagyon szerettem. Akkoriban még kellett használnia az embernek a képzelőerejét is egy játékhoz, mert olyan izgalmas képekkel voltak illusztrálva a programlisták az újságokban, de aztán mikor bepötyögted a sorokat, akkor csak kockák ugráltak a képernyőn.. :D
süti beállítások módosítása