Utolsó kommentek

Címkék

Commodore Amiga

2009.06.07. 15:31 | Kapitány2 | 2 komment

Címkék: retró commodore amiga

A héten szabadságon voltam, így volt rá időm, hogy előássam a padlásról retró számítógép-gyűjteményem egyik darabját, egy Commodore Amiga 500-ast. A gépet néhány éve szereztem be egy helyi számítógépes boltban, ahol elsősorban használt konfigurációkat árultak. Ahhoz képest, hogy nagyjából húsz éve a hozzám hasonló Commodore 64-birtokosoknak az Amiga a szinte elérhetetlen álom kategóriájába tartozott, egész olcsón sikerült hozzájutnom.

 

Némi keresgélés után megtaláltam a hozzá tartozó monitort, egeret, botkormányt és persze egy csomó régi lemezt is. Gyorsan sikerült is összeállítani, és - nem úgy, mint a manapság kapható, pár év használat után meghibásodó PC-k - első bekapcsolásra el is indult. Ezután végre elkezdhettem játszani :-) Sajnos a régi lemezek közül már sok nem olvasható, de a Defender Of the Crown, a Dizzy és az Ugh elindult. Már nem is tudom, mióta nem játszottam botkormányos játékkal, érdekes volt át-, pontosabban visszaszokni rá az utóbbi időben megszokott egeres irányítás után.

 

Nem egészen kétéves unokaöcsém, Marcell, gyorsan felfedezte a gépben rejlő lehetőségeket, és rövid kiképzés után már egész ügyesen ki-be tudja kapcsolni az Amigát, és már a mágneslemezeket is laza mozdulatokkal cserélgeti. Már szinte rá sem akar nézni a PC-re. Ez is mutatja, hogy milyen egy igazán felhasználóbarát számítógép :-)

 

Végül pedig következzen két fotó az említett gépről: 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gdev.blog.hu/api/trackback/id/tr631169373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tammasibela 2009.08.08. 23:31:55

Nekem commodore +4 esem volt annak idején. de nagy volt istenem!


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

Kapitány2 · http://gdev.blog.hu/ 2009.08.09. 09:15:14

Én Commodore VC=20-on kezdtem :)
süti beállítások módosítása